1. Mikor kezdek el fogyni?
Ez egyéni. Lehet, hogy már az első héten csökken a súlyod, de lehet, hogy csak a 2. vagy 3. hónapban indul el nálad a fogyás. Attól függ, hogy milyen állapotban van a tested. Jellemző már az első hónapban a haskörfogat csökkenése mindenkinél, amitől elkezd lötyögni a ruha, az övet egyre beljebb kell húzni. Jellemző az egyre jobb közérzet is egy-két héten belül. Gyorsan energikusabbnak érezzük magunkat.
2. Fogyás esetén a megnyúlt bőr is megfelelően zsugorodik?
Ahhoz, hogy megértsd ezt a folyamatot, vizsgáljuk meg, mi történik, ha valaki hízik:
Amikor gyerekkorunk után megáll a testünk növekedése, akkor van egy bizonyos számú sejtünk. Amikor valaki hízik, akkor a sejtek megtelnek káros anyagokkal, tehát nem lesz több sejt, hanem a meglévők lesznek nagyobbak. A RegEnor kúrát azért csináljuk, mert az intenzíven beinduló epetermelés hozzájárul ahhoz, hogy a szövetekben, az artériában, a vénában és a nyirokrendszerben lévő káros anyagok feloldódjanak, majd távozzanak. Így káros anyagok távoznak a zsírszövetekből, az izomzatból és a bőr szöveteiből is, tehát a bőr szövete párhuzamosan “ürül hozzá” a meglévő zsírvolumenhez anélkül, hogy redő vagy ránc képződne.
A tapasztalatok is abszolút alátámasztják ezt a folyamatot, a fogyás mértékétől függetlenül feszes a bőr a RegEnorral elért fogyás esetén.
3. Mennyi egy havi adag?
Naponta 3-szor 10 ml-t fogyasztunk. Egy üvegben 500 ml van, ebből kiszámítható, hogy 2 palackra van szükségünk havonta. (100 kg fölött 15 ml az ajánlott mennyiség.)
4. Miért emelkedhet meg a vérnyomás a RegEnor szedésekor az első időszakban?
A RegEnor kúrát azért csináljuk, hogy az epesav termelés beindításával elősegítsük a káros anyagok eltávolítását. Ezek az anyagok a szövetekből a vérbe jutva kerülnek a májba. Mivel az első hetekben a máj még nem termel elegendő epesavat, ami megköti ezeket a káros anyagokat, így ezek az artéria rendszerbe kerülnek vissza a májból, besűrítve a vért, ezzel esetlegesen enyhe vérnyomás növekedést okozva. Emiatt is elementáris fontosságú az állati zsír fogyasztása, hiszen ez biztosítja az epehólyag megfelelő ürülését és a fater papilla hosszantartó nyitva tartását, így a káros anyagok az epesav kötésében jobban tudnak távozni.
5. Mennyi az átlagfogyás a Regenor kúra alatt?
A tapasztalat szerint 4 kg/ hó az átlag, ettől jelentős eltérések is vannak.
6. Miért nem jön létre a jojó effektus?
Diéták során rettegett probléma szokott lenni az úgy nevezett jojó effektus, azaz amikor a drasztikus fogyást egy sokszor még drasztikusabb hízás követi. Ennek oka, hogy ugyan sok módszer segítségével le lehet adni a szövetekből és a vízállományból, ugyanakkor nem ürülnek ki a sejtek, a káros anyagok bent maradnak. Viszont a méreganyagok a májat folyamatosan arra késztetik, hogy zsírt termeljen és oda csoportosítsa át őket, ezért a visszahízás.
Nagyon fontos megértenünk, hogy a RegEnor kúrát azért csináljuk, hogy a sejteket méregtelenítsük a máj-epe funkció serkentésével. Amennyiben ez nem jól működik, úgy a káros anyagok lerakódnak az izomzatban, az izületekben, panaszokat okozva. A RegEnor kúrával ezek a káros anyagok eltűnhetnek, és az ízületi panaszok néhány hét alatt megszűnhetnek. Amikor a káros anyagok a RegEnor segítségével a szervezetből távoznak, a jojó effektus a fogyást követően nem alakul ki, főleg akkor, ha fenntartjuk a máj-epe működést a méreganyagok bevitelének tartós csökkentésével.
7. Ha valaki túl sovány, akkor is segíthet a Regenor?
Igen, mert ez nem fogyókúrás szer, hanem regeneráló. Regenerálja, azaz rendbe hozza az emésztést, ezért aki hízni szeretne, tud hízni. Ma, amikor a lakosság nagy része túlsúllyal rendelkezik, ez a ritkább probléma.
8. Miért léphet fel hasmenés/székrekedés?
A RegEnor kúra kezdetekor az epe és az enzimek hatására a széklet szárazabbá válhat, mert a bélmozgás kipréseli belőle a vizet, és ha nem eszünk elegendő rostot, székrekedés léphet fel. A RegEnor hatására nagymennyiségű epe termelődik, az epével pedig a méreganyagok is ürülnek. E kettő hatására létrejöhet hasmenés és/vagy székrekedés az első pár hétben.
9. A zsírt külön kell megenni valamihez, vagy az ételben is benne lehet, ha azzal készül?
Benne lehet az ételben is, ha zsírral készül, sőt magában az alapanyagban is lehet zsír, azt is figyelembe kell venni a mennyiségnél. A húsok tartalmaznak, az igazi szalonna pedig szinte egészében zsírból áll, de pl. 5 db tojás is tartalmaz 3 dkg zsírt. Két tojás mellé már csak kisebb adag kolbászt elég enni. 🙂
10. Mi történik, ha több zsírt eszek étkezésenként, mint 3 dkg?
Előfordulhat, hogy megáll a fogyás. Ha valaki 3 dkg szalonna helyett 20 dkg szalonnát eszik reggelenként, akkor előfordulhat, hogy jóval több kalóriát eszik meg, mint amennyit eléget a szervezet, annak pedig hízás is lehet a következménye.
11. Milyen betegségek esetén, hány hónap a minimálisan javasolt kúra?
A standard közérzetjavító és tisztító kúra 3-4 hónap. Súlyos betegségek esetén akár egy év is szükséges, de az eredmény folyamatosan érezhető, jellemzően akár hétről hétre. Természetesen elementáris fontosságú tartani az előírt étrendet, a RegEnor csak akkor tud működni, ha segítünk neki a sejtméregtelenítésben. A RegEnor fogyasztásának egyébként nincs időbeli korlátja, mert olyan anyag, amit a szervezetünk normál esetben előállít.
12. Mit csináljak, ha állandóan gyötör az édesség utáni vágy?
Ha elszaporodtak bennünk a candida gombák, vagy azok a baktériumok, amik cukorral, finomított szénhidráttal táplálkoznak, akkor még több cukrot, édességet kívánunk. A RegEnor kúra során, ha nem tápláljuk ezeket az elszaporodott mikrobákat, akkor helyreáll az egyensúly, és megszűnik az édesség utáni vágy. Felgyorsíthatjuk ezt a folyamatot kiegészítő termékekkel. Addig is, míg fennáll ez a helyzet, a vágy csillapítására ehetünk mértékkel „regenoros” desszerteket, zsírral, édesítőszerrel (eritritol, sztívia, „Édes négyes”, „Negyed édes”) készült édességeket, kekszeket.
13. Mi történik, ha a RegEnor szedésekor tiltólistás élelmiszert fogyasztunk?
Célunk az epe termelés, a fater papilla megnyitása, és azon keresztül a káros anyagok kiürítése. A nem javasolt élelmiszerek ezt a folyamatot gátolják, például bezárhatják a fater papillát. Ilyenkor felléphet szédülés, fejfájás, hányinger, gyengeség, hasi görcsök és rossz közérzet, pont az epecsatorna elzáródása miatt. Kárt így sem okozunk a szervezetben, de a kívánt hatás elmaradhat.
14. Milyen íze van a Regenornak?
Talán kicsit mentolos, kicsit savanyú, kicsit keserű, mind együtt olyan frissítő hatást kelt. Előnyös is egy percig a szájban tartani lenyelés előtt. Nem tartják kifejezetten finom italnak, de nem szokott probléma lenni az íze.
15. Ha valamilyen oknál fogva kénytelen vagyok megszakítani a kúrát, ezt hogyan tegyem meg?
Lehet olyan élethelyzet, amikor kénytelenek vagyunk megszakítani a kúrát. Nem kell kétségbe esni! Ilyenkor a RegEnort reggel már nem vesszük be, de még két napig követjük az étrendet, illetve az újraindítás előtt egy nappal már újra kövessük az étrendet.
16. Szükséges valamilyen sport a kúra során?
Nem szükséges. Jócskán 100 kg felett ez nehezen is megoldható, mégis óriási fogyásokat láthatunk. Nem szükséges, de nagyon jót tesz, ha beiktatjuk a mozgást. Mivel energikusabbak vagyunk, általában élvezzük is. Az igazi, ha az életmódunkba tudjuk beépíteni a rendszeres mozgást, pl. a napi sétát a természetben, vagy egyszerűen többet gyalogolni a szokásos életvitelünk során.
17. Hányszor étkezzünk naponta a RegEnor kúra alatt?
A napi háromszori étkezés ideális a RegEnor kúra mellett, minden alkalommal ügyeljünk a megfelelő zsírmennyiség (min. 30 gramm) bevitelére. Ha valaki ezen felül éhes, nyugodtan étkezhet, de lehetőleg mértékkel, ugyanúgy figyelve a zsír és minél több zöldség bevitelére.
18. Gyerekek is fogyaszthatják a Regenort?
Igen, gyerekek is fogyaszthatják, kisebb adagolással, életkortól függően. Gyerekekkel kapcsolatban egyeztess velem, segítek!
19. Hogyan szedjem a RegEnort?
A RegEnort napi 3x kell bevenni egy mérőkupakkal (10ml), evés (reggeli, ebéd, vacsora) után 1-1,5 órával, de reggel lehet evés előtt is fogyasztani 25-30 perccel.
20. Mi történik, ha nem tudom bevenni napi háromszor a RegEnort?
A RegEnort bárhová magunkkal tudjuk vinni, akár átöntve kisebb üvegbe, hűtőben tárolva nem romlik meg. Ha mégis valamilyen oknál fogva kimarad 1-1 alkalommal a beszedése, “mindössze” gyengül a hatása, mivel nincs mi segítse a folyamatos epetermelést, de ezen kívül különösebb hátrányt nem okoz.
21. Kismamák fogyaszthatják a Regenort?
Kismamáknak azért nem javasolt szedni, mert velük kapcsolatban nincsen tapasztalat.
+1. Mi lehet az oka, ha szedem a RegEnor-t, de mégsem fogyok?
A RegEnor kúránál nagyon fontos az előírt étrend betartása és a megfelelő mennyiségű zsír bevitele. Ezt figyelembe tartva a méregtelenítés következtében szükségszerűen beindul a fogyás, nem ritkán a második hónaptól kezdve. Ha úgy érezzük, hogy a fogyás nem kellő mértékű, különösen figyeljünk oda az alábbi tanácsokra:
- Minden étkezéshez minimum 30g zsírt vigyünk be!
- fogyasszunk kevesebb kenyeret, napi maximum 1-2 szeletet, és azt is lehetőleg mindig pirítva.
- Csökkentsük vagy mellőzzük a szénhidrátok fogyasztását (tészta, rizs, burgonya, liszt, kenyér)
- Fogyasszunk sok zöldséget (nyersen is), húst, zsírt, szalonnát, sonkát és tojást
- Mozogjunk! A kúra során rendszerint azt tapasztaljuk, hogy egyre több energiánk van. Használjuk ezt egyre több testmozgásra!
- Kerüljük a mesterséges anyagokat tartalmazó élelmiszereket!
- Kerüljük lehetőleg a bolti zsírt és a bolti felvágottat, hiszen ezekben tejpor és adalékanyag is lehet, illetve az olajos magvakat és a cukrot tartalmazó ételeket! Az adalékanyagok mind leállíthatják az epeműködést, azaz a fogyás folyamatát.
- Lehetőleg hentestől vásároljunk és bizonyosodjunk meg a forrásról.
Ha a RegEnor kúrát fogyás céljából kezded, és betartod az étrendi előírásokat, akkor éhezés nélkül is el tud indulni a fogyás. Ennek üteme eltérő lehet a kúra különböző stádiumaiban.