Gyerekkor
Szabó Sigfrid, a RegEnor feltalálója, 1944 január 4.-én születtet Aradon. Az édesapja trieszti hadi sérüléséből lábadozva segítővé avanzsált a kórházban, sebek látott el, kötözött be, mely tevékenységet később hazatérve is folytatott. Sigfrid már 14 évesen segített édesapjának, sőt, végül 20 évesen ő lett Csombordon az elsősegélynyújtás központi embere.
Gyerekkora óta vonzotta a természet, a gazdálkodás, a kertészet, a gyógynövények, tanulmányait is ez irányba folytatta. Mivel a család akkoriban még saját traktorral is rendelkezett, kuláknak számítottak, és ezért Sigfrid, vágya ellenére, nem mehetett orvosi egyetemre, így maradt a növények világában.
Első lépések
Először az aradi növényvédelmi központban, majd a Városi Virágkertészetnél helyezkedett el, egyre többet kísérletezett nemesítéssel. A fő kérdés számára az volt, hogy mi határozza meg a növények fejlődését és hol lehet összefüggést találni a növények és az ember között. Olyan egyedi szerek kivonásával kísérletezett, melyek közvetlen hatást értek el egy-egy kezelés során.
Szárnyai bontogatása közben a hazai közeg határait felismerve, friss házasként Budaörsre költözött, ahol a TSZ Virágkertészeténél dolgozott. Ahhoz, hogy kutatásait finanszírozni tudja, szoba-festő mázolóként is dolgozott a hetvenes években.
Első sikerek
A kísérletezés oltárán feláldozott számtalan hétvége végül meghozta az eredményt, a 80-as években már volt olyan terméke, amely hatékonyságának köszönhetően futótűzként terjedt szájról szájra, majd kórházakban is alkalmazták, az akkor nagypresztízsű Pesti Megyei Hírlap is cikkezett róla. Ezen készítmény, bár megvétózott formában, a mai napig kapható.
Elkezdett reflexológiával is foglalkozni és hatásosan ötvözte a két megközelítést, a készítmények mellett masszázzsal oldotta páciensei belső gócpontjait, szüntette meg fájdalmaikat, így ő lett az ország első “lábápoló kisiparosa”, azaz talpmasszőre 1986 március 11.-én. Pontosabban lett volna, ha kapott volna erre engedélyt, de akkoriban ilyen még nem létezett.
Osztrák tanulmányok
Mivel szerette volna reflexológiai tudását elmélyíteni, hivatalosítani, 1987-88-ban Bécsben tanfolyamot végzett és szakképesítést kapott.
Belépés a nagybetűs gyógyítás világába
Szeretett volna orvosok között lenni, ezért 1989-ben bekopogtatott az akkoriban alakult Első Magánorvosi Praxis Központba, majd miután az egyik orvos sántítását fél perc alatt elmulasztotta, nem volt kérdéses, hogy tárt karokkal fogadják, sikeres karrierje indult, rengeteg pácienssel.
Az út a Reg-Enorhoz
Egy idő után észlelte, hogy a reflexológia sem mindenható, a belgyógyászati problémák kezelése nem mutatkozott tartósnak, valamint egyre többet foglalkozott az emésztési problémákkal és az akkor köztudatba kerülő Candidával. Az étkezéssel kapcsolatos problémákra kereste a megoldást, új kutatásaiban felesége is segített, aki szakirodalom hiányában folyamatosan élettannal és bélrendszerrel kapcsolatos cikkeket ollózott ki neki.
Igyekezett lépést tartani a tudomány fejlődésével is, így 2002-ben Veszprémben eljutott a szakmai ikonnak számító Béki László romákról szóló természetgyógyászati előadására.
Folyamatosan önmagát figyelte, jegyzetelte, hogy mit evett, ehhez képest milyen a széklete, és a közérzete. Végül a rengeteg kísérletből és a gombásodás, a bélbaktériumok, a gázosodás, puffadás, savasodás összefüggéseinek megértéséből egyszer csak megszületett a Reg-Enor.
“A megfelelő étrend az autó, a Reg-Enor hozzá a kulcs”
Az út a Reg-Enor elsöprő sikeréhez
Bár a Reg-Enor megszületett, a hatékony működésének megértéséhez fel kellett ismernie, hogy a helyes étrend elementáris fontosságú.
Felfedezte újra a hagyományos magyar étrendet, melynek alapja a zsír. Az pedig, mint ma már újra közkeletű, igen fontos a termelődő epe kiürítéséhez. Ami pedig azért kell, hogy természetes módon tisztítsa ki a szervezetben gondot okozó vírusokat, baktériumokat, gombákat, és a szervezet öngyógyító folyamatai megoldják a problémák jelentős részét.
Terméke olyan sikeres volt, hogy még külföldről is jártak hozzá. Így jutott el hozzá egy osztrák hölgy is végső kétségbeesésében, akinek talpráállását követően, 2004-ben Géniusz-Díjjal tüntették ki.
Az Ökonet és a Biocom mint terjesztői háttér
Ahhoz, hogy szintet lépjen, hogy újabb díjak következzenek, elengedhetetlen volt az országos hír és elismertség. Ezt pedig kétségkívül az hozta meg, hogy a Reg-Enor 2006-ban az Ökonet-Európa Kft. palettájára került és olyan Nemzetközi Nagykövetekre is szerte tett, mint pl. Galambos Lajcsi (vagy Kovács “Kovi” István) akik a saját példájukkal segítették a promóciót.
Az Ökonettel folytatott sikeres együttműködés hozta az újabb elismerést: 2017-ben a KKV-szektor TOP 100-as listájának élére került termelési szempontból. A kis- és középvállalkozások között családi cégük (a Sigfrid és Fiai Reflexológiai Kft.) fejlődte a legnagyobbat 2017-ben, mely alapján az Ipar kategória első helyezettje lett. E díj is jelzi az érdeklődést a különleges találmány iránt.
- november 29-én Szabó Sigfrid a Pest Megyei Prima-díjak átadó gálájára volt hivatalos a gödöllői kastélyban. A tízezrek számára egészséget és reményt, vagy éppen karriert hozó életműve kapcsán színpadra szólították és a családtagok, a barátok, a Biocom vezetőség és a média figyelmétől övezve Prima-díjjal tüntettek ki.
2020-as halálát követően négy fia és egy lánya viszi tovább örökségét a kúra népszerűsítése és a reflexológia terén.
“A tudásomat és a lehetőségeket, kihasználandó alkalmakat a Jóisten adta, melyért nagyon hálás vagyok. A konkrét eredmények pedig abból fakadnak, hogy a kísérleteimből, megfigyeléseimből, tanulmányaimból meg tudtam fejteni a dolgokat, összefüggéseket. Örülök, hogy ezzel egyre többeknek tudok segíteni!
*A borítókép a http://www.sigfrid.hu weboldalról származik.